Hihetetlen, hogy John Carney megint megcsinálta! És ez annyira király!

Jól van, persze, nem értitek, miről beszélek.

Oké, szóval, van ez az ír rendező fickó, aki 2007-ben összehozott egy végtelenül egyszerű, és egészen remek filmet Once (Egyszer) címmel, ami röviden arról szól, hogy találkozik egy Lány és egy Fiú, és közben mindig szól a zene... Nos, ez a mozi máig az egyik nagy kedvencem. Az a típusú film, amit összesen egyszer (érted...) láttam életemben, mégis máig bennem él szinte minden pillanata.

Aztán egész sokat kellett várni a következőre, de 2013-ban, immár hollywoodi szereposztásban, Keira Knightley és Mark Ruffalo főszereplésével kijött a Begin Again (béna magyar címmel: Szerelemre hangszerelve), ami mondanivalójában nagyon hasonlít az előző filmjére, mégis, máshová helyezi a hangsúlyokat, és rengeteg nagyon szép pillanattal örvendezteti meg az erre fogékony nézőjét.

A zene, a harmónia, az összhang, a közösség eddigi filmjeiben is nagy szerepet kapott, de a mozikban épp futó (az Apollóban még szerdáig elcsíphetitek!) legújabb, Sing Street c. alkotása minden eddiginél közelebb hozza ezeket a témákat a nézőhöz. Teheti is, hiszen a történet személyes ihletésű. Írország, nyolcvanas évek, munkanélküliség, válófélben lévő szülők, új iskola, kamaszévek. Ez eddig elég közhelyes is lehetne, de az alaphelyzet felvázolását követően jön az igazi sztori. A srácnak megtetszik egy csaj, és hogy imponáljon neki, bevágja, hogy van egy zenekara, és kellene egy modell a készülő videoklipjükbe. Bár a srácnak van tehetsége a zenéhez, a zenekar természetesen nem létezik. Szóval nincs mit tenni, össze kell hozni egyet. És innentől kezdve jön az, amihez John Carney igazán ért: hogyan rakj össze egy közösséget, amit a zene éltet, ami mindennél fontosabb, mert a zene mindenhez erőt ad.

Carney istenáldotta tehetség. Nagyon szeretem benne, hogy minden alkalommal képes megteremteni a varázslatot, pedig tulajdonképpen mindig ugyanazt teszi, de mindig máshogy. Érzékeny, ízléssel bíró, lelkes, idealista és nagyon fontos rendező, aki láthatóan minden pillanatát imádja annak, amivel foglalkozik. Rajongása pedig átragad a nézőre is, nem lehet neki ellenállni, de igazából kár is lenne. Teszi mindezt úgy, hogy megint egy tökegyszerű, életszagú sztorit látunk, sok-sok jól eltalált pillanattal, ami után kicsit más emberként lépünk ki a moziteremből.

Nagyon köszönöm a filmet és az élményt, engem nagyon megtalált most.
De jó lenne még sok ilyet látni – és persze hallani!