Kalandra fül! - a negyedik setlist

A 2016 májusában hallott zenék szép ívet adnak, és nagyon kedvelem őket. Öröm volt válogatni az elém került dallamokból. Nem kifejezetten pörgősek, inkább semmittevő (esetleg alig-valamit-tevő) délutánokhoz ajánlanám őket, de ahhoz sokszor, és jó szívvel.

Hallgassátok szeretettel, és ne feledjétek: Kalandra fül!

Bird Passengers: Wanderer

Kezdjük egy jó kis lendületes, titokzatos indie nótával! Mióta meghallottam, a hangulatát valahogy közel érzem magamhoz… Nem is tudok többet mondani róla most, azt hiszem.

Ayo ft. Youssoupha: Fire

Kevés dolog jobb (és mókásabb) a világon a francia nyelvű rapnél. Na jó, ha egy nigériai-német származású énekesnő adja hozzá a dallamot, az még vagányabb. Jópofa szám, ami mondanivalóban és hangulatában is elég erőteljesen emlékeztet a The Black Eyed Peas 2003-as örökbecsű nótájára, a Where Is The Love-ra.

Y’akoto: Diamonds

Maradjunk kicsit még az afrovonalon. Y’akoto ghánai-német énekesnő zenéje nagyon kellemes, ez a dal is tökéletes, az első hangjától az utolsóig, laza soul-os lüktetés.

Red Hot Chili Peppers: Dark Necessities

Az RHCP új albummal jelentkezett nemrég, amelynek először útjára bocsátott nótája volt ez a mostani. Szerintem zseniális, a legnagyobb slágereit idézi. Remekül felépített, nekem megunhatatlan szám. Feszült vibrálással indít, ami aztán kissé feloldódik a szépen felerősödő funkhatásban. Nyamm!

Michael Kiwanuka: Love & Hate

Tegye fel a kezét, aki ismeri Michael Kiwanukát? Ahaaa… Hát, én sem hallottam még róla. És mégis, itt ez a finoman szólva is fülbemászó, gátlástalanul monoton, mégis epikusan lírai dalköltemény, amiről az első pár hangja után tudod, hogy meg vagy véve. És hiába hosszú, mert ki van játszva rendesen, egyáltalán nem unalmas. Hangulatában ugyan talán inkább a szeptembert idézi, azért talán még most is belefér egy hűvösebb estébe.

Marble Sounds: Tout Et Partout

Azt hiszem, hogy a legközelebb közreadandó, június havi termés sokszínűségén érezteti majd hatását a tény, hogy az év hatodik hónapjában jórészt csak a fenti belga zenekarnak a varázszenéjét hallgattam. Valamiért nagyon beszippantott az a bumfordi, különös, bájos világ, amit felépített ez a kis csapat. A mostani dal klipje pedig azért is nagyon jó, mert épp azt hozza képi és muzikális hatásban, amit a kívülálló az ún. alternatív zenészekről gondol. És ebben jó adag öniróniát képzelek a Marble Sounds részéről, ami még szimpatikusabbá teszi őket.

aurevoir: Álommadár

Egészen Bátorkesziig kellett mennem, hogy egy zsámbéki zenekar koncertjén átéljem az év egyik nagy hazai zenei felfedezését. A rendkívül sokszínű, számos műfajt (reneszánsz, folk, punk, rock, jazz, stb.) felvonultató csapat élőben mutat igazán jól, dinamikus, frappáns, brutál jó koncertet nyomtak a délutáni napsütésben a domboldalon. Alig várom az újabb alkalmat a találkozásra!

Balmorhea: Bowsprit

Mágikus. Talán ez a legpontosabb jelző, amit adhatok ennek a dalnak. Ősi, titokzatos, igaz. Borzongató. Csendre int, csendet ad. Elgondolkodtat, megszólít. Számvetésre ösztönöz.

Radiohead: High & Dry

Hát igen, van az úgy, hogy a klasszikusok viszonylag későn jutnak el az emberhez. Én például most hallottam először – tudatosan legalábbis mindenképpen – Thom Yorke csapatának ezt a melankolikus nótáját, meg is szerettem nyomban.

Eden Fox: Patience

Pure monotonous pleasure with lots of hope. Tiszta, egyszerű derű, tartás, felfelé nézés, ez jön át nekem ebből a dalból. És hopp, egy kacsintás!

Marble Sounds: The Time To Sleep

Mivel is zárhatnánk kis zenei válogatásunkat, mint egy jó Marble Sounds-számmal? Nem mintha arra akarnék biztatni bárkit is, hogy elalvás előtt hallgassa ezt a setlistet, de ez éppen jó záróakkord lesz.