A debreceni Víztorony a megnyitása óta folyamatos fejlődésen megy keresztül, nagy örömünkre. Minden héten koncerteket, irodalmi, kulturális programokat tartanak, és a nyár közeledtével egyre időszerűbbé vált egy szabadtéri helyszín kialakítása is. Egy ilyen kültéri rendezvény zárásaként látogatott el újra Debrecenbe a zenekar.

Jónás Veráékat egy véletlen folytán hallottam először egy Campus fesztiválon, a Víztorony alsó szintjén lévő klubhelyiségben, és már akkor megragadott ez a stílus, kicsit popos, kicsit jazzes, eklektikus-elektronikus, dallamos, szöveges, és még sorolhatnám. Azóta már többször jártak Debrecenben, és minden egyes alkalommal egyre jobban tetszik. Sajnos a mostani koncertjük technikai csúszás miatt háromnegyed órás késéssel kezdődött. Magamban már el is döntöttem, hogy legfeljebb három szám, aztán megyek, hideg is van, meg láttam is már őket, satöbbi, satöbbi. Ez a szép ideológia viszont számról számra hullott a semmibe. Mert minden egyes dal után jött még egy, amit szeretek, aztán a "hú, de jó az alapja, ezt még meghallgatom" érzés, aztán a "nézd már, helyet cserélt a dobos meg az énekes, ezt még várjuk meg", a libabőr, a " Vera milyen vicces" gondolat és végül a "de kár, hogy már vége van, gyorsan tapsoljuk vissza"...

A Jónás Vera Experiment zenekar tehetséges zenészekkel van tele, ha csak a másik nagy kedvencem, a Makrohang (https://www.youtube.com/watch?v=227JX2_aHZ4) basszusgitárosát, Gyányi Marcellt említem, aki itt még egy nagybőgőt is előkapott a tarsolyából, Jónás Vera pedig azon kevés előadók egyike, akinek a hangja a végletekig magabiztos, és erős, szinte játékszerként tekint rá az énekesnő, és ki is használ minden lehetőséget a koncerten. A zenekar néhány feldolgozást is tett a repertoárjába, íme a legjobb:

Nekem a Jónás Vera Experiment egy mindig megújuló zenei élményt jelent, amit még akkor is érdemes kivárni, ha a kora őszi estén már kockára fagyott lábakkal kell ülni, mert a végén úgy megyünk haza, hogy ezért megérte, mikor jönnek újra?